Eloltották a királyszentistváni hulladékkezelőben keletkezett tüzet

Eloltották a királyszentistváni hulladékkezelő központban keletkezett tüzet, amelyben kommunális hulladék égett mintegy négyszáz négyzetméteren szerda délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Menczer Tamás: Magyarország megvédi közösségeit és képviseli érdekeit (2. rész)

Magyarország számára fontosak a közösségek, ezért támogatja azok megmaradását és minden erejével képviseli azok érdekeit - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Kormányülés: terítéken a háború és a béke, illetve az infláció elleni küzdelem

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével ma is megtartották a kormányülést a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

DK: újabb megszorítást jelent az állami üdülők kiárusítása

"Megérkezett az orbáni megszorítások újabb hulláma, az Orbán-kormány elkezdi kiárusítani azokat a megmaradt állami üdülőket", ahol nyaranta rendőrök, tűzoltók és más rendvédelmi dolgozók pihenhettek családtagjaikkal és amelyekben fontos szakmai képzések is zajlottak.

Törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi bizottsága

Hónapokon át törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi, gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési bizottsága, ezért csaknem negyven előterjesztést újra kellett tárgyalni.

Megújul Pécs egyik népszerű piaca

Év végéig teljesen megújul a Pécs panelházas városrészében álló Diána téri piac egy 300 millió forintos európai uniós támogatású fejlesztéssel - közölte a baranyai vármegyeszékhely önkormányzata az MTI-vel.

Hét ember ellen emeltek vádat drogkereskedelem miatt Heves vármegyében

Hét emberrel, köztük egy fiatalkorúval szemben emelt vádat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt a Heves Vármegyei Főügyészség - közölte a szervezet szóvivője szerdán az MTI-vel.

Fülöp Attila: jövőre több mint 4,4 milliárd forint jut fejlesztő foglalkoztatásra

A jövő évben 4 milliárd 420 millió forintot használhatnak fel a nem állami szociális intézmények a bentlakók fejlesztő foglalkoztatására - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hamis parfümöket talált egy bolgár autóban a NAV

Ötezer hamis luxusparfümöt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy bolgár autó ellenőrzésénél Gyulánál.

OKF: több mint 300 beavatkozás történt a keddi vihar miatt

A keddi viharos időjárás miatt országszerte 318 tűzoltói beavatkozás történt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán az MTI-vel.

DK: felfalja a magyarok fizetését az infláció

Felfalja a magyarok fizetését "az orbáni infláció"; a megszorítások miatt már kilencedik hónapja csökkennek a reálbérek - mondta Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján.

Az LMP növelné az életkor szerinti pótszabadságok számát

Az LMP kifogásolja, hogy az életkor szerinti pótszabadságok száma negyvenöt éves kor felett már nem növekszik.